|
Annyi év után végre ismét magán kőbábszínház nyílt Budapesten. A Figurina 25 év vándorszínházi működés, illetve lakás- és sátorbábszínházi hőskorszaka után végre saját, állandó játszóhelyen kezdte meg működésének második 25 évét. A színhely egy egykori garázs-műhely a Moszkva tér mellett, amelyet saját terveink alapján, saját kezűleg formáltunk a saját képünkre és 2008. decemberében nyitottunk meg a közönség előtt. A rendszeres, állandó budapesti megjelenést nem csak a Figurina életében tartjuk jelentős eseménynek, hanem az egész, az előző rendszerben eltörölt magyar magánbábjátszás történetében is fontos, magán túlmutató aktus lehet, hiszen - terveink szerint - e helyen játéklehetőséget kap majd más hazai (és időnként külföldi) magánbábszínház is. Kérünk minden érdeklődőt és rokonszenvezőt, hogy jöjjön, látogassa és támogassa a Figurina Bábszínházát, VARAGE Műhelyét!
A Figurina bábszínházának működésének rendje
Az új évadban a legjobb előadásainkat havonta váltogatva, szombatonként 11 és 17 órakor tervezzük bemutatni 3 éven felüli gyermekeknek, felnőtteknek, családoknak, illetve minden hónap utolsó szombatján 20 órakor kifejezetten felnőtteknek tartunk előadásokat. (2009. októberében még nem, de - terveink szerint - november végén már játsszuk História című felnőttelőadásunkat!) Aki hírt szeretne kapni az aktuális programokról, ezt legjobban úgy érheti el, ha ír egy jelentkező levelet a figurina@ax.hu címre. A mindenkori műsorról és újdonságokról tájékoztatást nyújtunk e weblap Műsorrend rovatában, továbbá az ismert műsorújságokban is. Az előadásokra idén már belépőjegyeket árulunk az előadások előtt, a helyszínen.Viszont a korlátozott férőhelyek miatt előzetes bejelentkezést javasolunk, kérünk, így a bejelentkezők biztosak lehetnek benne, hogy bejutnak. Bejelentkezni e-mailben (figurina@ax.hu) vagy SMS-ben lehet (06-20-530-1595), illetve személyesen az előadások után. Kérjük, a bejelentkezés tartalmazza a látogatni kívánt előadás dátumát és óráját, a látogatók számát (egy bejelentkezéssel maximum 5 fő helyét tudjuk biztosítani, nagyobb - 10 főt meghaladó - csoportok számára különelőadást tudunk szervezni!) és egy nevet, amellyel azonosítani tudjuk a bejelentkezőket. Kérjük, hogy a sikeres bejelentkezés módosítását, lemondását is tegyék meg írásban, a lehető leghamarabb. Természetesen - ha van szabad hely - előzetes bejelentkezés nélkül is beengedünk nézőket, de aki az utcáról jön be, kockáztatja, hogy telt ház miatt esetleg lemaradhat az előadásról. A Figurina bábszínházának címe: BUDAPEST, II. ker. RETEK U. 17. számú ház FILLÉR utcai oldalán lévő, utcáról nyíló VARAGE Műhely. (A Moszkva tér mellett)
Várunk minden érdeklődőt! Figurina |
Hozzászólások (0)
Bejelentkezéshez kattints ide, ha még nem regisztráltál, regisztrálj!